fbpx
sikertörténet mobil nézet új
sikertörténetek új borító

LÓRI, FÜLÖP ILONA VENDÉGE

sikertörténet lóri (1)

Szeretnéd Te is kipróbálni az oxigénterápiát? Jelentkezz be Fülöp Ilonához a debreceni Camy-Lux Szépségszalonba és vess véget hajgyógyászati problémádnak!

„Ilonával úgy találkoztam, hogy egy gyerekkori barátomnak az anyukája és ő nyüstölt engem. Régen nagyon szép hajam volt, többen is dicsérték. Nekem édesapám is kopasz volt 17 éves korától kezdve, ezért én is belenyugodtam, hogy kopasz maradok. Azonban hiányzott a hajszerkezet, mert idősebbnek tűntem, mint ami valójában voltam, ezért 2020-ban a barátom hatására kipróbáltam az oxigénterápiát. Őszintén szólva elég szkeptikus voltam, mert korábban nem találtuk meg a probléma gyökerét, semmi sem segített.
Abban az időszakban abszolút nem volt hajam, teljesen kopasz voltam. A kezelések után azt lehetett észrevenni, hogy elkezdett sűrűsödni a hajam és erősebbé is vált. Egy szép javulás kezdett elindulni.


1 évig intenzíven jártam, most már csak ismétlődő kezelésekre járok vissza, egy jó beszélgetésre Ilonához. Már csak azért is visszajárok, hogy emlékeztessük a hajhagymákat, és a szervezetemet, hogy ez szükséges, mert anélkül nem lesz javulás. Emellett megtanultam a férfi kozmetikát is, és rájöttem, hogy nekünk, férfiaknak is kell figyelni, időt fordítani és énidőt tartani, ugyanúgy, mint a hölgyeknek, hiszen az oxigénterápiás kezelésekre járva férfiasak és igényesek leszünk.
A betegségek nagy része is szerintem lelki eredetű, és szerintem nekem is ezért hullott ki a hajam, mert abban az időszakban volt lelki problémám. Nem szabad ezt titkolni, nem szabad úgy kezelni, hogy ez nem probléma, igen is probléma, vállaljuk fel. Azért vannak a szakemberek, hogy tudjanak segíteni nekünk, nekem tényleg sokat segített.


Ismeretségi körömben mindenki meglepődött, hogy már nem vagyok kopasz, végre van hajam, mindenki látja, hogy tényleg sikeres volt ez a kezelés. Lelkileg is jobban érzem magam, mert amikor belenézek a tükörbe, akkor nem a tökéletes ellentétemet látom, mint pár évvel ezelőtt, aki kopasz volt és szakálla sem volt. Mondhatni egy erősebb életmódváltást hajtottam végre, odafigyelek magamra és az egészségemre, sokkal jobban érzem magam.

Neked is segített az oxigénterápia és szívesen megosztanád velünk?

Küldd el nekünk személyes történetedet és hajgyógyászoddal közös fotódat az info@oxygenihair.com e-mail címre.