HAJGYÓGYÁSZ MESTERVIZSGA - A LEGFELSŐBB SZINT
Számunkra fontos, hogy az oxyigénterápiát kizárólag jól képzett, profi szakemberek végezzék, akik naprakészek a hajgyógyászati és bőrgyógyászati problémák diagnózisából. Hajgyógyász szakembereinkkel hosszútávú együttműködést tervezünk, mely az alapos, lelkiismeretes közös munkán alapszik. Évről-évre rengeteg tehetséges és lelkes hajgyógyász tanul az Oxygeni Hair oktatásain, akiknek céljuk elsajátítani a tudást, mely ahhoz kell, hogy segítséget nyújtsanak számos fejbőr- és bőrprobléma kezelésében.
Idén történt először, hogy megszerveztük a mester hajgyógyász vizsgát, melyet 45-en hajgyógyászaink közül sikeresen el is végeztek.
folyamatos fejlődés
Számunkra elengedhetetlen az, hogy az Oxygeni Hair hajgyógyászok a legjobb tudásuk szerint, a legnagyobb alapossággal diagnosztizálják és kezeljék vendégeiket. Ennek érdekében igyekszünk mi is mindent megtenni, és hajgyógyászaink számára folyamatos továbbképzési lehetőségeket biztosítani. Ebből a célból került megrendezésre az első hajgyógyászati mestervizsga is.
a vizsga tartalma és feltétele
A vizsgára jelentkező hajgyógyászaink számára összeállítotttunk egy átfogó oktatóanyagot, melyben szerepet kaptak többek között olyan témák, mint hajélettan, haj- és fejbőrproblémák kialakulása, laborvizsgálatok, intoleranciák, vagy a gyulladáscsökkentő étrend, kemikáliák és a stresszkezelés. A vizsgára azok a hajgyógyászok jelentkezhettek, akik legalább 1 éves alapképzéses vizsgával rendelkeztek.
a vizsgázottak
| Rácz Andrea | Budapest |
| Német Ivett | Békéscsaba |
| Hegedűs Alexandra | Bábolna |
| Szántó Zsuzsanna | London |
| Felker Márk | Budai szalonunk |
| Kővári Edina | Tatabánya |
| Sallai Erika | Hajduszóboszló |
| Derényi Erika | Budapest |
| Szirényi Zsaklin | Dombóvár |
| Budai Kata | Pesti szalon |
| Orbán Tünde | Székelyudvarhely |
| Petendi-Fekete Szilvia | Budapest |
| Zsikla Andrea | Helvécia |
| Darabos Leila | Budai szalonunk |
| Gall Klara | Székelyudvarhely |
| Dibáczy Éva | Fegyvernek |
| Domokos Bettina | Szeged |
| Dózsa-Gazda Bella | Bugyi |
| Gula Cintia | Dabas |
| Döbrösi Katalin | Körmend |
| Surányi Mónika | Törökbálint |
| Berecz Kriszta | Győr |
| Nádasi Dóra | Níregyháza |
| Kovács Anikó | Zalaegerszeg |
| Novits Erzsébet | Mosonmagyaróvár |
| Zsibók Szilvia | Tiszaújváros |
| Bognár Cintia | Tatabánya |
| Rostás Anett | Békéscsaba |
| Hegedűs Barbara | Szolnok |
| Nagyné Újhelyi Judit | Békéscsaba |
| Ditrói Brigitta | Biatorbágy |
| Telek-Metzler Anita | Oroszlány |
| Németh Orsolya | Eger |
| Mircse Anna Bella | Budaörsi szalonunk |
| Fülöp Ilona | Debrecen |
| Koleszár Andrea | Kazincbarcika |
| Rácz Patrícia | Vasvár |
| Gampel Szilvia | Vasvár |
| Bereczki Éva | Budapest XVII. kerület |
| Filep Cintia | Vecsés |
| Ronyecz Réka | Budapest XIII. kerület |
| Sándor Ilona | Bécs |
| Csanádyné Soós Brigitta | Siófok |
| Varsádi Vanda | Rácalmás |
| Patik Anasztázia | Zsombó |
| Szalai Rita Gabriella | Szombathely |
| Horváthné Korcsmáros Anita | Zalaszentgrót |
| Gál Bori | Budai szalonunk |
| Csörge Szilvia | Pápa |
A mai világban rohamosan növekszik azoknak a száma, akik valamilyen fejbőrproblémával küzdenek. Egyre gyakoribb a hajhullás, fejbőrirritáció, a korpásodás, viszkető fejbőr, és a kopaszodás. Az elérhető kezelések kevés részben oldják meg a problémát, nem nyújtanak hosszútávú javulást. Az Oxygeni Hair oxigénterápiás kezelés az esetek 97%-ában eredményességet biztosít. Az Oxygeni Hair csapata büszke arra, mennyi szorgalmas és lelkiismeretes hajgyógyász sajátítja el a haj- és fejbőrdiagnosztika, az oxigénterápia elméleti ismereteit és gyakorlati készségeit évről-évre, és ezáltal segít hozzá vendégeket a régóta várt gyógyuláshoz. Köszönjük a kitartást, az elkötelezettséget és a kemény munkát, gratulálunk a sikeresen vizsgázottaknak!
TIPPÜNK:
Az egészség megőrzésének fontos része, hogy szervezetünk minden nap megkapja a működéséhez szükséges vitaminokat, ásványi anyagokat és nyomelemeket. A termékeink Magyarországon elsőként 100%-ban hipoallergének, Amerikában gyártott, tiszta és könnyen hasznosuló étrend-kiegészítők, amelyek támogatják a szervezet természetes folyamatait.A 18 féle készítmény természetes, növényi összetevőkre épül és nem tartalmaz mesterséges adalékokat, színezéket, GMO-t, glutént, illetve tej- vagy tojásfehérjét.
A természetes formulák előnye, hogy a szervezet számára könnyebben felismerhetők, így kíméletesebbek az emésztőrendszerhez, ritkábban okoznak mellékhatást, miközben hatékonyan támogatják a szervezet egyensúlyát, vitalitását és mindennapi működését.A kínálatunk további étrend-kiegészítőket is tartalmaz, amelyek különböző egészségi területeken nyújtanak komplex támogatást.
Ha tovább olvasnál, itt találod a részleteket.















