A HAJHULLÁS
Kétféle hajhullást különböztetünk meg: normális, illetve kóros hajhullást. Amint azt a haj ciklus leírása során is olvashattuk, bizonyos mennyiségű haj napi szintű kihullása természetes élettani jelenség. Ha ez nem haladja meg a körülbelül napi 100 szálat, normális hajhullásról beszélünk. A haj és a fejbőr betegségei gyakrabban fordulnak elő a mindennapi orvosi gyakorlatban, mint azt gondolnánk. Ráadásul a hajhullás gyakran több önmagánál: okozója és tünete is lehet egyéb betegségeknek.
Minden olyan elváltozás, amely a hajat és a fejbőrt érinti, megváltoztatja a beteg külső megjelenését, ezáltal az önmagáról alkotott képét, amivel komoly szorongáshoz, illetve személyiség problémákhoz vezethet. Másfelől a hajhullás komoly bélbetegségek első jelzése lehet, ezért a tartósan fennálló, kóros hajhullást mindig komolyan kell vennünk és érdemes utánajárnunk mi állhat a hátterében
A HAJ ÉLETCIKLUSA
Aktív (növekvő, termelő) (anagén) fázis
Átmeneti (katagén) fázis
Nyugalmi (telogén) fázis
A szőrtüszők, illetve a hajszálak nagy része a fejbőrön termelő, illetve növekvő (anagén) fázisban van. Ez az aktív szakasz átlagosan három évig tart: ebben az időszakban a mátrix sejtek folyamatosan osztódnak, aminek révén a haj naponta mintegy egyharmad millimétert nő. A növekvő fázist egy-két hetes átmeneti (katagén) fázis követi. Ebben a szakaszban a mátrixsejtek osztódása leáll, a hajszál leválik a papilláról, s kifelé, a szőrtüsző szája felé mozdul. Végül, a hajszál nyugalmi (telogén) szakaszában, amelynek ideje három-négy hónap, a hajszálat már csak a szőrtüsző hámja tartja, amely lassan elszakad, és a haj bunkós végű hajszálként kihullik: eközben bent a szőrtüsző mélyén újraindul a mátrix sejtek osztódása, azaz az új hajszál növekedése.
A haj életciklusa tehát az aktív (anagén) fázisból az átmeneti (katagén) és a nyugalmi (telogén) fázisokba való átmenetekből, majd az anagén fázisba való visszatérésből áll. A hajváltás folyamata szerencsére nem egyszerre megy végbe (gondoljunk csak bele: bizonyos időközönként megkopaszodnánk, majd újra kinőne a hajunk), hanem egy olyan aszinkron – vagyis nem egyidejűleg, nem egyszerre lezajló -folyamat, amelyben a hajszálak átlagosan 95 százaléka növekedésben, 5-10 százaléka pedig nyugalmi állapotban van. (Az újszülötteknél a haj növekedése még nem aszinkron módon zajlik, hanem az összes szőrtüsző azonos fázisban van, és csak az első életév végére alakul ki a szőrtüszők emberre jellemző aszinkron haj termelése.) Normál esetben naponta kevesebb, mint száz, hajmosás közben és után azonban nagyobb mennyiségű – akár több száz – már nyugalmi fázisban lévő hajszál hullhat ki.
MILYEN TÍPUSÚ HAJHULLÁSOKAT ISMERÜNK?
HORMONÁLIS HAJHULLÁS
A hormonális hajhullás olyan jelenség, amikor a hormonok egyensúlya megváltozik, és ez hatással van a hajnövekedési ciklusra. A hormonális változások befolyásolhatják a hajszál ciklusát, ami hajhullást eredményezhet.
Például a terhesség vagy hormonális fogamzásgátlók használata során bekövetkező hormonális változások hajhullást okozhatnak. Az androgén típusú hormonok, például a tesztoszteron, szintén szerepet játszhatnak a hajhullásban, különösen a genetikai hajlam esetén. Ezt androgén alopeciának nevezik, és férfiaknál és nőknél is előfordulhat. Az életkor előrehaladtával is változnak a hormonszintek, és ez is hozzájárulhat a hajhulláshoz.
FOLTOS HAJHULLÁS
A foltos hajhullás egy autoimmun eredetű hajhullási forma, amelyben a szervezet saját immunrendszere tévesen támadja meg a hajhagymákat. Ez a fajta hajhullás általában foltokban jelenik meg a fejbőrön.
A betegség hátterében az áll, hogy az immunrendszer a hajhagymákat idegen testként érzékeli, és támadja meg őket, ami a hajhagymák gyulladásához és azok inaktivitásához vezet. Ezután a haj a támadott területeken kihullik.
Az alopecia areata egy idő után spontán gyógyulhat, de visszatérhet is. A betegség kialakulásának pontos oka nem teljesen ismert, de genetikai és környezeti tényezők egyaránt szerepet játszhatnak.
DIFFÚZ HAJHULLÁS
A diffúz hajhullás egy olyan típusú hajvesztés, amely során a haj szétszórtan hullik ki a fejbőr egész területén, nem pedig körülhatárolt területeken.
Ez a típusú hajhullás gyakran a telogen effluvium nevű állapothoz kapcsolódik. A telogen effluvium esetén a hajciklusok szokatlanul rövid időre kerülnek a pihenési fázisba (telogen), majd ezután egyszerre tömegesen hullik ki a haj. Ennek számos oka lehet, beleértve a hormonális változásokat, stresszt, vitamin- vagy ásványi anyaghiányt, gyógyszerek mellékhatásait, fertőzéseket vagy szülést.
A kezelés magában foglalhatja a kiváltó ok megszüntetését, például a stressz csökkentését, a megfelelő táplálkozást, életmód-váltást is.
ALOPECIA UNIVERSALIS
Az alopecia universalis általában az alopecia areata, egy autoimmun betegség súlyosabb formája. Míg az alopecia areata esetén csak foltokban veszítik el a hajat az érintett területeken, addig az alopecia universalis a teljes testszőrvesztést jelenti, beleértve a fejbőr, az arc, a szemöldök, a szempilla, a test és a végtagok szőrzetét is. Ez egy ritka és súlyos típusú hajhullás, ahol az immunrendszer a saját hajhagymákat támadja meg, és ez vezet a szőrzet elvesztéséhez az egész testen.
Kezelése kihívást jelent, és nincs minden esetben garantált eredmény. A kezelés során pszichológiai támogatás is fontos lehet, mivel a fahullás jelentős hatással lehet az érintett személy életminőségére.
HAJHULLÁSOK LEGGYAKORIBB KIVÁLTÓ OKAI
Sokan nem tudják, hogy egyes hajápolási rutinok amelyeket napi szinten végeznek, jelentős hajhullást tudnak eredményezni. Sokan még a mai napig is kemikáliákkal terhelik a bőrüket és szervezetüket, és nem értik miért hullik a hajuk, zsírosodik túl, szárad ki, vagy viszket a fejbőrük. Sokan megveszik az első terméket, amelyiknek szép a doboza vagy jó az illata, ám ezekkel nagyon óvatosnak kellene lennünk, mert olyan hatóanyagokat tartalmaznak amelyek rendkívül veszélyesek.
Mikkel okozhatunk még magunknak hajhullásokat?
- Kemikáliák okozta hajhullások – allergiás reakciók a kemikáliákra ( hajfestés, dauer, tartós egyenesítés) – kémia sokk
- Folyamatos kemikáliáktól való túlterhelés – samponok, pakolások, finish és styling termékek (lakkok, habok, zselék, waxok)
- Megfázik a fejbőr vagy napon megég a fejbőr
- Nem megfelelő hajápolási rutin vagy nem megfelelő hajviselet ( állandó szoros copf, konty)
- Balesetben sérült fejbőr hajhullása
- Mozgásszegény életmód
- Drasztikus diéták / fogyókúrák
- Túl sok szénhidrát és cukor fogyasztása
- Túl kevés folyadékbevitel
- Alkohol, cigaretta, drogok rendszeres fogyasztása
- Túl kevés alvás és pihenés
- Én-idő hiánya
• Hiányállapotok – vitamin – ásványi anyag – nyomelem hiány ( vashiány, b- vitamin hiány)
• Emésztőrendszeri gyulladások – felszívódási problémák – áteresztő bélszindróma – bélbetegségek
• Drasztikus fogyókúrák
• Fast food étrend
• Túl sok állati fehérje fogyasztása
• Gyári előre csomagolt ételek fogyasztása
• Túl sok cukor fogyasztása
• Elsavasodás miatti hajhullás
• Burnout szindróma – testi – lelki kimerülés
• Mozgásszegény életmód
• Dohányzás, alkohol, doppingszerek túlzott fogyasztása
• Allergiák okozta hajhullás
• Paraziták által okozott hajhullás
• Stressz és lelki tényezők miatti hajhullások
• Lelki traumák, megrázkódtatások utáni hajhullás
• Nem megfelelő stresszkezelés
• Munkahelyváltás, vizsgaidőszak, válás, gyász
A szervezetbe bekerülő baktériumokat, vírusokat, gombákat (mikróbák) az immunrendszer a vérkeringés útján a „helyszínre” küldött fehérvérsejtekkel, fehérjékkel pusztítja el. Amennyiben ez a folyamat sikertelen marad, gyulladt tokocskák alakulnak ki, amelyekből időszakonként kórokozók és az azok által termelt toxikus anyagok áramlanak ki a vérkeringés útján más szervekbe. Ennek eredményeként jönnek létre a másodlagos betegségek, így a HAJHULLÁS is. Góc esetében nem ritkán a diffúz hajhullás helyett foltos kopaszodás alakul ki. A foltok területén a haj teljesen kihullik, a góc megszűnésével azonban fokozatosan visszanő a haj. A góc teljesen észrevétlenül is kialakulhat, melynek nincsenek előjelei, ezért is fontos rendszeresen kivizsgálásra járni és időnként teljes vérképet csináltatni.
• Poszt covid hajhullás
• Belső gombás betegségek pl. Candida gomba okozta hajhullás, gombaölő készítmények
okozta hajhullás
• Belső bakteriális fertőzések – gócos betegségek okozta hajhullás – mandula, fog, fül -orr gégészeti gyulladások
• Hormonális hajhullások
• Férfias kopaszodás – androgén alopecia
• Női hormonális hajhullások – PCOS, Ciszták, miomák, nőgyógyászati problémák
• Pajzsmirigy, menopauza, premenstruáció, ösztrogéndominancia
• Fejbőrbetegségek okozta hajhullások
• Fejbőrgyulladások – Száraz – zsíros korpa
• Pikkelysömör, Seborrhea
• Gombás – bakteriális felülfertőződések
• Gyógyszerek és orvosi kezelések okozta mellékhatások miatti hajhullások
• Hormonális készítmények
• Férfiaknál – növekedési hormonok
• Antibiotikumok, szteroid – non szteroid gyulladáscsökkentők, antihisztaminok
• Szív és érrendszeri betegségek gyógyszerei
• Fogyasztó készítmények
• Antidepresszánsok, nyugtató készítmények, idegrendszert stimuláló gyógyszerek
• Autoimmun betegségek gyógyszerei
• Kemoterápia – sugárkezelés, gyógyszeres rákkezelés, műtétek utáni hajhullás
MICROSPORIA CAPITIS
Felületes gombás fertőzés, a hajas fejbőrön és a pihe szőrrel borított területeken fordul elő. A gomba a hajszálon belül helyezkedik el, a hajszál külső felszíne pedig spórákkal sűrűn borított, emiatt a fejbőr felszínén a hajszál eltörik. A piheszőrrel fedett részeken eltérő klinikai képet, kerek vagy ovális, egész felületen hámló, széli részén vöröses, gyakran kokárda szerű rajzolatot mutató területet láthatunk. A felületi gombás fertőzések viszonylag könnyen kezelhetőek szelíd, natúr gyógymódokkal.
FELÜLETES GOMBÁSODÁS
Különböző fonalas gombafajok által kiváltott fertőzés, amely elsősorban gyermekeknél fordul elő. Felnőtteknél inkább a piheszőrös terület valamint a szakálltájék lehet fertőzött. Ilyenkor a szélső rész felé terjedő, középen gyógyulást mutató, kokárdaszerű területeket láthatunk. A spórák a hajszálon belül gyöngysor szerűen helyezkednek el, kívülről a hajszál ép. Mérsékelten vérbő, 1-2 cm átmérőjű területeken a hajszálak nem egyformán töredeznek le, ezért a fertőzött terület a rosszul kaszált mezőhöz hasonlít. Leggyakoribb kórokozók az alábbi gombák: Trichophyton rubrum, Trichophyton ment- grophytes, Trichophyton tonsurans
MÉLY GOMBÁSODÁS
A szőrtüszők különböző fonalas gombafajok okozta, mély beszűrődéssel és genny képződéssel járó betegsége. A hajas fejbőrön kiemelkedő, egybefolyó, gennyet ürítő csomók alakulnak ki. A hajszálak a szőrtüszőből kilökődnek, könnyen kihúzhatóak. A fertőzött terület felszínét mézsárga pörk fedi. Heggel gyógyul, az érintett területen hajvisszanövés nincs. A mélyrétegi gombásodásokon, gennyező sebek esetén csak bőrgyógyász tud segíteni, melynek során külső-belső kezeléssel veszik fel a harcot a fertőzés ellen. Ilyen esetben “bőrkaparék vizsgálatra “ kerül sor, melyek a célja, hogy megtudjuk milyen típusú gombával vagy baktériummal van dolgunk, hiszen vannak olyan fertőzések melyeket csak orvosi rendelőben lehet kezelni illetve belsőleg is kezelendő. A bőr mintavételt kizárólag orvos végezheti és laboratóriumban analizálható!
FEJKOSZ (FAVUS)
A gyakorlatban szerencsére nagyon ritkán előforduló, bejelentendő betegség, mely emberről emberre terjed. Kórokozója az ún. Trichophyton schoenleinii. A fertőzött területen a hajszálak körül sárga, csésze alakú pörk keletkezik, melyek egymás mellett elhelyezkedve pikkelyes hatást keltenek. A hajszálak nem töredeznek, azonban fénytelenné, szürkés színűvé válnak. A folyamat mindig végleges hajvesztéshez vezet, ugyanis a gomba által termelt méreganyagok a szőrtüszőket elpusztítják.
A modern fodrászatban alkalmazott vegyszerek (dauervíz, festékek) okozta bőrgyulladás valamint az eszközök (éles fogú, fém fésűk, túl sűrű fésűk, hajszárítók stb.) okozta fizikai sérülések szintén okozhatnak hajhullást, melyet nem szabad figyelmen kívül hagyni, ezért csak jó minőségű, ellenőrzött, engedélyezett termékeket használjunk. Szintén fontos, hogy a termékek pontos összetételét a dobozon feltüntessék (allergiás reakció előfordulásánál ez lehetővé teszi az orvos számára annak kiszűrését, hogy melyik összetevő okozta a problémát). A tartós megterhelésnek kitett hajszálak elhasználódnak, kimerülnek. Az erőteljes hajkefélés, a tupírozás, a forró levegő hatására a hajszálak kérge csomósan megvastagszik, megreped, majd felrostozódik – ez az ún. trichorrhexis nodosa. A hajszálak az érintett területeken eltöredeznek, amely klinikailag gócos és diffúz alopecia képében jelenhetnek meg. A hajszálat ért túlzott hőhatás miatt a hajszál kéregállományán belüli víz hőtágulása jön létre, melynek hatására a kéreg felreped. Nedves állapotban a haj hajlamos a gubancolódásra, sőt, hosszú haj esetében a filcesedésre (amit a gubancos haj mosás közbeni törése okoz). Ez a folyamat sokszor már visszafordíthatatlan és a hajat le kell vágni.
ALOPECIA SYPHILITICA (SZIFILISZES HAJVESZTÉS)
A szifilisz ismét egyre nagyobb gyakorisággal fordul elő hazánkban. A számtalan tünet közül, melyet ez a nemi betegség produkálhat, természetesen találunk olyat, mely a hajas fejbőrt érinti. A hajvesztés a szifilisz II. stádiumban a fejbőrön lévő kis kiemelkedésekben található kórokozókból felszabaduló méreganyagok hatására alakul ki. Két formája ismert: Az egyik az alopecia syphilitica parvimaculata és a másik ismert fajtája: alopecia syphilitica diffusa, a telogén effluviumhoz hasonló kórkép. Elsősorban a tarkó feletti tájékon, de a fejbőr egyéb területein is kialakuló szabálytalan, a foltos kopaszodáshoz (alopecia areata) hasonlóan gócosan megjelenő hajhullás, a látvány „molyrágta” területhez hasonlít. Hasonló hajhullás kialakulhat a szakállban és testszőrzet egyéb területein, például a szemöldöknél is.
ÁLLAGÉN HAJHULLÁS
Leggyakrabban az anagén fázisban lévő folliculusokat ért toxikus károsodás következtében alakul ki. A szőrtüszőt elhagyva a sérült hajszál eltörik és kihullik. Az esetek döntő többségében kemoterápia, mérgezés, gyógyszer mellékhatására hullik ki (tallium, colchicin), de előfordulhat röntgensugárzás hatására is. Az ok kiderítése során a kórtörténetben a hajhullás jelentkezése előtti két-három hétre érdemes koncentrálnunk: mivel a hajszálak normál esetben havonta átlagosan egy centimétert nőnek, és mivel az anagén hajhagymák a bőr alatti zsírszövetben, átlagosan 0,4 mm-re a fejbőr felszíne alatt találhatók, körülbelül két hétig tart, míg a rendellenes anagén haj- szál eléri a fejbőr felületét. Az anagén hajhullás általában megállítható, visszafordítható, azonban nagyfokú toxikus károsodás esetében, ha a szőrtüszők elhalnak, hajvisszanövésre nem számíthatunk.
TRICHOTILLOMANIA
Pszichés indíttatású, elsősorban tehát pszichiátriai kezelést igénylő kórkép. Gyermekeknél és nőknél gyakrabban fordul elő. Jellemző, hogy a kézzel könnyebben elérhető homlok- és halánték régiókban alakul ki a körülírt hajhullás a hajszálak csavarása, dörzsölése és kihúzása következtében. A szőrtüszők épek, nyílásukban gyakran – az anagén hajszál kihúzása miatt – pontszerű vérzés figyelhető meg.
HÚZÁSOS HAJHULLÁS (TRACTIÓS ALOPECIA)
Nagyon szoros lófarok vagy konty tartós viselése esetén ún. tractiós alopecia alakul ki, ilyenkor a hajhatár mentén jelentkezik hajritkulás, hajhullás. Ha a hajat túl hosszú ideig éri ilyen hatás, a folyamat visszafordíthatatlanná válhat.
HAJSZÁLRENDELLENESSÉG OKOZTA ALOPECIA
A veleszületett, öröklött hajszál-rendellenességek nagyon ritkák és a haj töredezése révén okozhatnak hajhullást. Eredményes kezelésük nincs (kivéve a trichorrhexis nodosa szerzett eseteit). Tekintettel ritkaságukra, csak az érdekesség kedvéért teszünk említést a különböző morfológiai eltérésekről.
AUTOIMMUN EREDETŰ BŐRBETEGSÉGEK MELLETT KIALAKULÓ ALOPECIA
Autoimmun betegségek alatt az olyan kórképeket értjük, melyben a szervezet saját szöveteit, sejtjeit idegen anyagnak tekintve ellenanyagot termel ellenük. A leggyakrabban előforduló gócos, heges alopecia az ún. discoid lupus erythematodes mellett alakul ki. Élénk vörös, terjedő foltok jönnek létre központi hegesedéssel.
FOLLICULITIS DECALVANS
Feltehetően a szervezet közönséges baktériumokkal szembeni abnormális válasza következtében kialakuló betegség. Felnőtt korban gyakoribb. A krónikus, gennyképződéssel járó folyamat hegesedéshez vezet. A test egyéb szőrrel borított területein is megjelenhet. Leggyakrabban a fejtetőn kis sorvadt, gyulladt follicularis gennycsomókkal körülvett kopasz foltok alakulnak ki.
ROSSZINDULATÚ DAGANATOK MELLETT KIALAKULÓ ALOPECIA
Az alopecia areatával szemben, a kissé tömöttebb tapintású, sima felszínű, esetenként előemelkedő, máskor kissé sorvadt felszínű, egyedüli vagy többszörös alopeciás területek nőknél elsősorban emlőcarcinoma, férfiak esetében pedig tüdőtumorok mellett alakulhat ki.
MIT TUDUNK MÉGIS TENNI?
- VÉRKÉP- NAGY LABOR
- SÜLLYEDÉS
- CRP
- RF (RHEUMA FAKTOR)
- MÁJFUNKCIÓ VIZSGÁLATA
- PAJZSMIRIGY FUNKCIÓK VIZSGÁLATA
- KOLESZTERIN A
- CINK
- VAS
- TRANSZFERRIN
- NŐI HORMONPANEL
- FÉRFI HORMONPANEL
- D- VITAMIN
- MAGNÉZIUM
- SZELÉN CÖLIAKIA SPECIFIKUS ANTITESTEK
Ma már egyre több embernél okoz jelentős problémát a (krónikus) ételérzékenység. Az IgG mediált ételintolerancia tünetei az étel elfogyasztása után csak napokkal, hetekkel később jelentkeznek /az azonnali reakciót kiváltó étel allergiával ellentétben/. Mondhatjuk, hogy korunk „betegsége” hiszen a lakosság 40-45%-a szenved tőle. Az elfogyasztott táplálék egyes fehérjéi még emésztés előtt átjutnak a bélfalon és a keringésbe kerülnek. Az immunrendszer az ételfehérjéket idegenként azonosítja, így az adott étel fehérje ellen nagy mennyiségű specifikus IgG termelődik. A kialakuló Antigén/Antitest komplexek felhalmozódnak a szövetekben és megindul a komplementek aktivációja, ami végül a szövetek gyulladásához vezet. Autoimmun reakció jön létre, amelynek a klinikai manifesztációja kiszámíthatatlan. Az ételintolerancia hátterében nagyrészt, a táplálék felszívódásáért felelős bélrendszer kóros elváltozása áll. A kiváltó okok lehetnek a gyulladásos bélbetegség, hosszan tartó antibiotikumos kezelés, baktérium vagy vírus fertőzés. Az ételintoleranciák vizsgálata fejbőr és hajgyógyászati problémák esetén elengedhetetlen a megfelelő étrend kialakításához!
Nézd meg webshopunkban megvásárolható, 40 perc alatt elvégezhető, azonnali eredményt adó, 46 paneles étel intolerancia tesztünket.
• Fogorvosi vizsgálat – panoráma röntgennel – fogászati gyulladások vizsgálata
• Fül -orr – gégészti vizsgálat
• Allergia vizsgálat – PRICK teszt, kilégzéses tesztek
• Nőgyógyászati és Urológiai kivizsgálás – rákszűrés
• Nőgyógyászati Ultrahang
• Mell Ultrahang
• Hasi Ultrahang
• Pajzsmirigy ultrahang
• Endokrinológiai kivizsgálás – hormonpanel
• Gasztroenterológiai vizsgálatok ( reflux, helicobacter fertőzés, candida, bélgyulladások, patraziták okozta betegségek)
• Bőrgyógyász – fejbőrön végzett bőrkaparék vizsgálat ( gombás betegségek diagnózisára)
• Immunológiai kivizsgálás- autoimmun betegségek szűrése
FEHÉRJÉK
Legjobb természetes aminosav források: állati fehérjék, szárnyas húsok és halak, quinoa, gomba,
lencse, hajdina, magvak, tökfélék, teljes kiörlésű gabonafélék
VITAMINOK
- A-VITAMIN: Az A vitamin legjobb természetes forrásai: répa, édesburgonya, pulykamáj, paprika, mangó,
teljes tej, sütőtök, zöldborsó - B-VITAMINOK (B7, AZAZ BIOTIN): A biotin legfontosabb természetes forrása a máj, a dió, a rizs, a hüvelyesek és a karfiol.
- C-VITAMIN: Legfontosabb természetes forrásai: citrusfélék, brokkoli, paprika, kiwi.
- D- VITAMIN: Legjobb természetes forrásai: napfürdőzés, tengeri halak, tojássárgája
- E-VITAMIN: Legfontosabb természetes forrásai: az olajos magvak, olívaolaj, búzacsíra.
- FOLSAV: Folsavat nagy mennyiségben tartalmaznak a hüvelyes zöldségek, a spárga és a teljes kiőrlésű gabonafélék.
ÁSVÁNYI ANYAGOK (NYOMELEMEK)
- VAS: A vas legfontosabb természetes forrásai: máj, marhahús, hüvelyesek, spenót, sóska, saláta,
aszalt gyümölcsök, sör(élesztő). - CINK: Leggyakoribb természetes forrásai: húsfélék, tojás, sajt, tenger gyümölcsei, mogyoró, mandula.
- RÉZ: Legfontosabb természetes forrásai: a tenger gyümölcsei, rozs, búza, olajos magvak, avokádó, gomba, paradicsom, banán.
- SZELÉN: Szelénben gazdag természetes ételek: brokkoli, káposzta, spenót, gombák, banán, grapefruit, szőlő, kiwi, citrom, marhahús, tengeri halak
Nagyon egyszerű, porlasszuk a kockázatot, azaz tegyünk úgy mintha az összes szóbajövő problémával rendelkeznénk és váltsunk életmódot. Változtassunk táplálkozási és testmozgási szokásainkon, utasítsuk el ételeinkből az adalékanyagokat és kozmetikumjainkból a kemikáliákat. Csak olyan gyógyszereket szedjünk melyek valóban elengedhetetlenek. Kezeljük a stresszt, menjünk szakemberhez ha komoly pszichés vagy lelki problémával állunk szemben. Menjünk el az összes szükséges vizsgálatra de ne vigyük túlzásba és ne hajszoljuk bele magunkat az azonnali megoldásba. Legyünk türelmesek és körültekintőek, ne vásároljunk laikus ismerős által ajánlott termékeket. Sose feledd, egy évek óta tartó hajhullást nem fog egy sampon megállítani vagy bármilyen kezelés néhány alkalom alatt. Kivéve ha olyan hatóanyagokat tartalmaz ( pl. hormontartalmú ecsetelők és kenőcsök, gyógyszeres vagy ismeretlen fantázia nevű ampullákból készült injekciók,) amelyek használata maximum néhány hétig – hónapig biztonságos. Utána a bőr elvékonyodásához vagy akár a hajhagymák elhalásához is vezethet.
A hajhullás kezelésének a kulcsa az egészséges immunitással rendelkező fejbőr, amely képes a vitaminok, ásványi anyagok tárolására és hasznosítására. Elsőként minden esetben a fejbőr egészségének helyreállítása a cél, hogy a szervezet önmagát képes legyen regenerálni. A fejbőrbetegségek nélküli hajhullásoknál (genetikai vagy hormonális) a hajhagymák stimulálása és megmentése a cél, szintén a fejbőr azaz a megfelelő közeg helyreállításával. A hajhullások kezelésénél az otthoni hajápolási rutinunk azon múlik, hogy milyen a fejbőrünk állapota. Ha száraz vagy ha zsíros, esetleg gyulladt és korpás akkor mindenképp elsőként ezeket kell kezelnünk, melynek hatására nagy eséllyel sokat javul hajhagymáink állapota, így a hajhullás akár magától is megállhat. A jó fűnek jó táptalajra van szüksége! Mit is teszünk ezért, tápozzuk a földet majd gyakran szellőztetjük és persze jó sok vízzel hidratáljuk, így lesz a pázsit! Pontosan ugyanerre van szüksége a fejbőrünknek is, oxigénre, vitaminokra, ásványi anyagokra és hidratációra! A hosszú évek óta tartó hajhullás és kopasz területek kezelése szintén speciális, hiszen ha elhaltak a hajhagymák akkor nincs miből hajszálat növeszteni. Megfigyeltük, hogy a maximum 5 éve alvó hajhagymák még nagy eséllyel életre kapnak, de 10 éve kihullott hajszálak esetében már csak 20% -ban tudunk valamilyen sikert elérni.
A hajhullás diagnózisa és kezelése roppant összetett! A hajgyógyász figyelembe veszi a hajhullás formáját, mértékét, típusát, a fejbőr minőségét. Megvizsgálja az összes szóba jövő intoleranciát és allergiát. Kezelési tervet készít a szalonban elvégezhető kezelésre és az otthoni hajápolási rutinra!
Miért fontos, hogy megfelelő legyen az otthoni hajápolási rutin?
Amíg kéthetente egy szalon kezelésre érkezik a vendég addig négy hajápolási rutint fog elvégezni az otthonában. A kezelés a szalonban kezdődik és otthon folytatódik. Fontos, hogy ugyanazokat a hatóanyagokat jutassuk fejbőrünkbe és hajhagymáinkba mint a kezelések során. Nézd meg hajhullásra, hajnövesztésre ajánlott termékeinket. Bármilyen típusú hajhullással vagy fejbőr problémával küzdünk tartsuk be a józan ész adta szabályokat!
HOGY NÉZ KI A MEGFELELŐ HAJÁPOLÁSI RUTIN?
1. A fejbőr tisztítása – méregtelenítése és fertőtlenítése
2. A fejbőr alapos kéregtelenítése megoldást jelenthet elzsírosodott vagy dehidratált fejbőrre, gyulladás csökkentésére. A problémát kezelő anyagok bejuttatásához segít előkészíteni a fejbőrt
3. A fejbőr normál pH szintjének visszaállítása
4. Mélyhidratáció
5. Fejbőr és hajszálak vitaminokkal és ásványi anyagokkal való feltöltése – A hajgyógyásznál ebben a lépésben történik magával az oxigénnel való befújás. –
6. A hajvégek regenerálása, a hajrostok megerősítése, hajszárítás és formázás.
NAGYON FONTOS!
• Soha vigyünk fel a fejbőrünkre kemikália tartalmú készítményeket.
• A finish és styling termékekből is válasszunk alacsony vagy kemikália mentes termékeket.
• Ne alkalmazzunk egy időben többféle hajgyógyászati kezelést különböző hatóanyagokkal és eljárással mert nagy eséllyel nem erősítjük hanem rontjuk az összhattást sőt kockázatot is jelenthet.
• Ne dőljünk be mindenféle jól marketingelt csodaszernek, győződjünk meg a kezelés és a termékek hitelességéről.
Az oxigénterápiás kezelés a hajhagymák megfelelő oxigén-, vitamin- és ásványianyag-ellátása révén új életre kapnak, megerősödnek, a hajszálak pedig sűrűsödnek. A fejbőr megtisztul a szennyeződésektől, és visszanyeri megfelelő pH értékét. Az oxigénterápia bármilyen hajas fejbőr probléma esetén használható, és csökkenti a gyógyulási és regenerálódási időt.
A kezelés kismamák, anyukák, gyerekek számára is teljes biztonsággal ajánlott.
Az oxigénterápia ott hat, ahol a sejtanyagcsere történik: több mint 59 féle féle vitamint és ásványi anyagot juttatunk a sejtek mélyére, így maga a kezelés sejtszinten hat. A kezelés több mint 10 napig fejti ki hatását, addig épülnek be a vitaminok és ásványi anyagok. A kezelésből általában 5- 10 alkalom elegendő az otthoni hajápolási rutinnal kombinálva, persze súlyos problémák esetén szükséges lehet további kezelés! Az oxigénterápia hatalmas segítség a sugárterápia vagy kemoterápia miatt kihullott haj növesztésében.
A terápia stimulálja a hajhagymákat, így elősegíti az új és erős babahajak gyors növekedését. A fejbőrbe 100% tiszta oxigénnel fújt rengeteg vitamin és ásványi anyag hatására a hajhullás megáll és új babahajak születnek. A hormonális problémák következtében kialakult férfias, diffúz vagy foltos hajhullás esetén stabilizálja a hajszálak aktív fázisát, így kevesebb hajszál jut telogén fázisba. Lassítja a hormonális okokra visszavezethető autoimmun hajhullást és lényegesen csökkentheti annak mértékét.
A kezelés biztató eredményei és a néhány alkalom után már látható javulás olyan megnyugtató a betegek számára, hogy ez a pozitív impulzus segít a gyógyulási folyamatok gyorsításában. Az eredmények megdöbbentőek: a kezelést öt év alatt több mint 50000 skalpon alkalmaztuk, mely során a kontraindikációk száma 0,1 % alatti volt, a kezelés várható eredményessége pedig 97% -os! Hatalmas sikereket értünk el a hajhullás kezelésében, hajerősítésben, száraz fejbőrrel, túlzsírosodó fejbőrrel, korpás, irritált problémákkal, illetve olyan összetett betegségeket is sikeresen kezeltünk már, mint a pikkelysömör, seborrhea és kemoterápia utáni hajerősítés.