A jóga jótékony hatásai - Oxygeni Hair & Skin
jóga jótékony hatásai

A JÓGA JÓTÉKONY HATÁSAI

A jógát egyszerre, mint a testmozgás egyik formáját és mint lelki megnyugvás eszközét szinte már senkinek sem kell bemutatni. Viszont kétféle ember és megközelítés létezik. Vannak olyanok, akik évek óta gyakorolják, az ászanák (joga pozíciók) és különböző pránájámák (légző gyakorlatok) a mindennapi életük részévé váltak és esküsznek arra, hogy a jóga minden testi és lelki betegség megelőzője, illetve megszüntetője. A másik tábor pedig egyszerűen nem érzi magáénak ezt a fajta testmozgást. Az izgő-mozgók félnek attól, hogy egy óra alatt a lassú mozdulatok és a csend nem köti le őket eléggé. Lássuk a jóga jótékony hatásait:

A jóga már több mint 5000 éve jelen van, és eredetileg Indiában a jógát az elme megértésére és uralására találták ki, tehát nem tartalmazott testi gyakorlást, csakis az önvizsgálatból, meditációból és a különböző tapasztalatokon való elmélkedésből tevődött össze. Csak később jött létre a Hatha jóga, ami már a fizikai test egészségessé tételét tűzte ki célul.

Lelki világunk csodatevője

Az első és legfontosabb hatás szinte mindenki számára ismert, viszont a fontosságát nagyon kevesen ismerik fel, pedig a mai világban való boldogulást, a körülöttünk lévő stressz és más hirtelen ingerek elkerülését vagy megfelelő kezelését, a teljes boldogságot nemcsak a testi egészség megőrzésével, hanem a lelki egészség kialakításával, önmagunk megismerésével érhetjük el. Teljes odafigyelést és összpontosítást kíván meg, amint egyik asanából a másikba mozdulsz át. 

Ahogy megtanulsz újabb és újabb mozdulatokat és módszereket arra, hogyan reagálj a saját elmédre és testedre, az életed különböző szakaszai is szinte pontosan ezzel egy időben változáson mennek majd keresztül. Nemcsak a testeddel tudsz elérni több mindent, nemcsak maga a test lesz hajlékonyabb, hanem bizonyos értelemben az elméd is. Az élethez való hozzáállásod is megváltozik, az is egyfajta szükséges rugalmasságot nyer. Ahogy az életed részévé válik, meglátod, nemcsak a tested, hanem az egészséged, közérzeted, a magaddal és másokkal való viszonyod is megváltozik. 

Szerencsére ebben a pörgő világban egyre többen észreveszik, milyen fontos a mentális egészség ahhoz, hogy az élet akadályaival meg tudjunk küzdeni, s mivel a jóga tökéletes módszer a mentális és szellemi egészség fenntartásához, egyre népszerűbb a fiatalok és az idősebbek körében is egyaránt.

Szívünk egészsége

Egyre több tanulmány bizonyítja, hogy a jóga jótékony hatással van a szív egészségére. Az egyik ilyen tanulmányban pitvarfibrillációban (a leggyakoribb szívritmuszavar) szenvedő betegeken tesztelték ezt a jótékony hatást. A tanulmányban 3 hónapon át figyelték a résztvevők szívműködését, vérnyomását, pulzusát és az általános életminőségüket, mindezt egy hordozható EKG is segítette. Természetesen a résztvevők heti kétszer eljártak jógázni. A végeredmény meglepő, a résztvevők szívműködészavara a felére csökkent, az átlagos szívritmus is lecsökkent, végül pedig maguk is kevesebb szorongásról, rossz érzetről és depresszióról számoltak be.

Nemcsak a szívritmuszavarban szenvedőknek, hanem a magas vérnyomással rendelkezőknek is a jóga gyakorlása lehet az egyik megoldás. Megfigyelések szerint a jógázók körében nagyobb mértékű volt a vérnyomás csökkenésének aránya, mint azoké, akik egy személyre szabott étrend és testsúlytanácsadás-programban vettek részt. Egy másik ezt bizonyító tanulmányban hiperaktív gyermekeket vizsgáltak, akik bizonyíthatóan magas vérnyomással rendelkeztek. A gyerekek fele hatha jógát gyakorolt, míg a gyerekek másik fel zenei és művészeti foglalkozásokra járt három hónapon át. A tanulmány eredménye pedig az lett, hogy a jógázó gyerekeknek kimutathatóan javult az állapota a többiekhez képest.

Aki azt hiszi, hogy a súlyfelesleg nem csökkenthető jógával, az téved

Akik azt gondolják, hogy a jóga minden esetben lassú intenzitású, főleg meditációból és néhány egyszerűbb gyakorlatból áll, azok bizony nagyot tévednek. Ahogy szinte minden testmozgásnak a jógának is megannyi típusa létezik és mindegyiknek más és más jótékony hatása van. Mint minden gyakori mozgástól, ettől is javul a vérkeringés, a jóga beindítja a szervezet méregtelenítő funkcióit és serkenti a nyirokrendszer működését is. Harmonizálja a vegetatív idegrendszerünket és növeli a vitalitást. 

A súlycsökkenés eléréséhez 2 jógatípust ajánlanánk nektek. Az egyik az Ashtana jóga, ami sokak szerint a legnehezebb jógatípus, hiszen fizikailag is megterhelő és hatékonyan fejleszti az erőt és az állóképességet. A másik típus a sokak számára már ismerősen csengő forró jóga ( ilyen például a Bikram ) amelynek lényege, hogy egy gyakran 40 fokos teremben a meleg hatására fokozódnak a jóga méregtelenítő hatásai, hiszen többet izzadunk, ami által megszabadul a szervezetünk a káros anyagoktól, többet fogyhatunk és az izmaink is jobban megnyúlnak.

jóga jótékony hatásai

Az egyik legjobb természetes fájdalomcsillapító

Amellett, hogy kitűnő a mentális egészség eléréséhez, a súlycsökkenéshez és a szívbetegség, magas vérnyomás kezelésére, a jóga ennél még többet is jelent! A legújabb tanulmányok szerint a jóga fájdalomcsillapító és a rosszullét ellen is hatásos. A gyakorlatok minden gyógyszernél többet érnek, hiszen kihatnak egyaránt a testre, a lélekre és a szellemre is. 

Nagyon sokszor a hát- , derék- , és végtagfájdalmakat a rossz testtartás, és a mozgásszegény életmód váltja ki. Ez a típusú fájdalom sportolással általában megszüntethető. Kivéve, amikor a fájdalom olyan nagy, vagy egyes mozdulatoknál olyan intenzív, hogy a sportolást, mint fájdalomcsillapító módszert azonnal ki is lehet zárni. Pont ilyenkor jön elő a jóga, ami lassú intenzitású mozdulatokkal, kíméletesen mozgatja át az egész testet, és az erősödő izomzat tehermentesíti az ízületeket, ami által megszűnik a fájdalom. A fájdalomcsillapítás ezen természetes módszere elsősorban a szervezet regenerálódásán keresztül éri el a fájdalom csökkenését és a probléma megszűnését.

komplex hajhullás elleni csomag 1

 

Válaszd csomagban zöldség-és gyümölcskristályainkat kedvezményesen!

Kiváló megoldás csomagunk azok számára is, akik nem szeretnek vagy nehezen fogyasztanak nyers zöldségeket vagy gyümölcsöket. A gyümölcs-zöldség kristály készítményeink megfelelő mennyiségű vitamint, ásványi és biokatív anyagot juttatnak a szervezetbe, így elősegítve a haj, bőr és természetesen a teljes szervezet egészségét.

Női jóga jótékony hatásai

A fájdalomcsillapítás kapcsán rögtön eszünkbe is juthat, amikor egy hónapban egyszer irgalmatlanul görcsöl a hasunk, megpróbáljuk megkeresni a legerősebb fájdalomcsillapítót, pedig létezik egy tökéletes és természetes módszer a menstruációs panaszok kezelésére. Ez a női jóga, aminek az egyik hatása, hogy különböző jógapozíciók elősegítik a görcsök oldását, a méh ellazulását, gyengéd és egészséges megoldást kínálnak a kínzó panaszok leküzdéséhez.

A női jóga gyakorlatai az altestünk energetikai rendszerét állítják helyre, megerősítik a gát területét, a medence és a has izmait. Könnyen meg lehet tanulni különféle görcsoldó relaxációs technikákat és ciklust szabályozó gyakorlatokat. A női jóga gyakorlataival kiegyensúlyozható a hormonális működés, az idegrendszer és ezzel a változó érzelmek stabilitása, mindemellett pedig hozzásegít önmagunk megismeréséhez, elfogadásához, a női mivoltunk teljes megéléséhez. Ez a jógatípus erősen ajánlott szülés előtt és után is, merev csípőjű nőknek, nehéz fizikai munkát végzőknek vagy éppen profi sportolóknak, de igazából minden nő csakis jól jár vele, ha kipróbálja ezt a szuper jógatípust!

A jóga az egyik legtökéletesebb természetes mód arra, hogy testünk kívül-belül megújuljon. A testmozgás nemcsak izmaink szinten tartásához elengedhetetlen, de hajunk és fejbőrünk állapotára is rendkívül pozitív hatással van. Gyakran a hajhullás és számos fejbőrprobléma kialakulásának hátterében lelki tényezők lapulnak, amelyek gyógyításáról a jóga kedélyállapot-javító hatása is gondoskodik. Ezenfelül az Oxygeni Hair oxigénterápia is egyensúlyt teremt a test és lélek között azáltal, hogy javítja a haj- és fejbőrproblémák okozta kellemetlen közérzetet, és a kezelést végző hajgyógyász lelki állapotodra is kiemelt figyelmet fordít. Figyelj oda magadra, és tegyél jólétedért.

Szerző: Horváth Fanni

HÍRESSÉGEK AKIK AZ OXIGÉNTERÁPIÁT ÉS TERMÉKEINKET VÁLASZTOTTÁK

Olvass a haj- és bőrbetegségekről és ételintoleranciáról részletesebben!

E-book-jaink mindenki számára ingyenesen elérhetők, akit érdekelnek a bőrbetegségek, szeretne többet megtudni a fejbőr problémák kialakulásáról, tüneteiről és kezelési módjáról. Ezen kívül az ételintoleranciával kapcsolatosan is választ kaphattok kérdéseitekre, ha elolvassátok könyvünket!

Csatlakozz Facebook csoportunkba, ahol rendszeresen osztunk meg tippeket és tanácsokat hajhullással és hajápolással kapcsolatban, és Te is felteheted kérdéseidet és megoszthatod tapasztalataidat!

Hajgyógyászati vagy kozmetikai oxigénterápia? Partner vagy head spa csatlakozás? Esetleg ételintolerancia vizsgálat, hajadomány érdekel? A webshoppal kapcsolatban lenne kérdésed?