Mestervizsgás hajgyógyászaink - Oxygeni Hair & Skin
mestervizsga 1

HAJGYÓGYÁSZ MESTERVIZSGA - A LEGFELSŐBB SZINT

Számunkra fontos, hogy az oxyigénterápiát kizárólag jól képzett, profi szakemberek végezzék, akik naprakészek a hajgyógyászati és bőrgyógyászati problémák diagnózisából. Hajgyógyász szakembereinkkel hosszútávú együttműködést tervezünk, mely az alapos, lelkiismeretes közös munkán alapszik. Évről-évre rengeteg tehetséges és lelkes hajgyógyász tanul az Oxygeni Hair oktatásain, akiknek céljuk elsajátítani a tudást, mely ahhoz kell, hogy segítséget nyújtsanak számos fejbőr- és bőrprobléma kezelésében.
Idén történt először, hogy megszerveztük a mester hajgyógyász vizsgát, melyet 45-en hajgyógyászaink közül sikeresen el is végeztek.

folyamatos fejlődés

Számunkra elengedhetetlen az, hogy az Oxygeni Hair hajgyógyászok a legjobb tudásuk szerint, a legnagyobb alapossággal diagnosztizálják és kezeljék vendégeiket. Ennek érdekében igyekszünk mi is mindent megtenni, és hajgyógyászaink számára folyamatos továbbképzési lehetőségeket biztosítani. Ebből a célból került megrendezésre az első hajgyógyászati mestervizsga is.

vizsga

a vizsga tartalma és feltétele

A vizsgára jelentkező hajgyógyászaink számára összeállítotttunk egy átfogó oktatóanyagot, melyben szerepet kaptak többek között olyan témák, mint hajélettan, haj- és fejbőrproblémák kialakulása, laborvizsgálatok, intoleranciák, vagy a gyulladáscsökkentő étrend, kemikáliák és a stresszkezelés. A vizsgára azok a hajgyógyászok jelentkezhettek, akik legalább 1 éves alapképzéses vizsgával rendelkeztek.

a vizsgázottak

A mai világban rohamosan növekszik azoknak a száma, akik valamilyen fejbőrproblémával küzdenek. Egyre gyakoribb a hajhullás, fejbőrirritáció, a korpásodás, viszkető fejbőr, és a kopaszodás. Az elérhető kezelések kevés részben oldják meg a problémát, nem nyújtanak hosszútávú javulást. Az Oxygeni Hair oxigénterápiás kezelés az esetek 97%-ában eredményességet biztosít. Az Oxygeni Hair csapata büszke arra, mennyi szorgalmas és lelkiismeretes hajgyógyász sajátítja el a haj- és fejbőrdiagnosztika, az oxigénterápia elméleti ismereteit és gyakorlati készségeit évről-évre, és ezáltal segít hozzá vendégeket a régóta várt gyógyuláshoz. Köszönjük a kitartást, az elkötelezettséget és a kemény munkát, gratulálunk a sikeresen vizsgázottaknak!

TIPPÜNK:

Az egészség megőrzésének fontos része, hogy szervezetünk minden nap megkapja a működéséhez szükséges vitaminokat, ásványi anyagokat és nyomelemeket. A termékeink Magyarországon elsőként 100%-ban hipoallergének, Amerikában gyártott, tiszta és könnyen hasznosuló étrend-kiegészítők, amelyek támogatják a szervezet természetes folyamatait.A 18 féle készítmény természetes, növényi összetevőkre épül és nem tartalmaz mesterséges adalékokat, színezéket, GMO-t, glutént, illetve tej- vagy tojásfehérjét.A természetes formulák előnye, hogy a szervezet számára könnyebben felismerhetők, így kíméletesebbek az emésztőrendszerhez, ritkábban okoznak mellékhatást, miközben hatékonyan támogatják a szervezet egyensúlyát, vitalitását és mindennapi működését.A kínálatunk további étrend-kiegészítőket is tartalmaz, amelyek különböző egészségi területeken nyújtanak komplex támogatást.Ha tovább olvasnál, itt találod a részleteket.

hírességek, akik az oxigénterápiát és termékeinket válaszatották

HÍRESSÉGEK AKIK AZ OXIGÉNTERÁPIÁT ÉS TERMÉKEINKET VÁLASZTOTTÁK

Olvasd el sikertörténeteinket is!

Hajgyógyászati vagy kozmetikai oxigénterápia? Partner vagy head spa csatlakozás? Esetleg ételintolerancia vizsgálat, hajadomány érdekel? A webshoppal kapcsolatban lenne kérdésed?

Oxygeni Hair

Most elérhető

I will be back soon

Szia! 👋
Miben tudunk segíteni?
Rácz Andrea Budapest
Német Ivett Békéscsaba
Hegedűs Alexandra Bábolna
Szántó Zsuzsanna London
Felker Márk Budai szalonunk
Kővári Edina Tatabánya
Sallai Erika Hajduszóboszló
Derényi Erika Budapest
Szirényi Zsaklin Dombóvár
Budai Kata Pesti szalon
Orbán Tünde Székelyudvarhely
Petendi-Fekete Szilvia Budapest
Zsikla Andrea Helvécia
Darabos Leila Budai szalonunk
Gall Klara Székelyudvarhely
Dibáczy Éva Fegyvernek
Domokos Bettina Szeged
Dózsa-Gazda Bella Bugyi
Gula Cintia Dabas
Döbrösi Katalin Körmend
Surányi Mónika Törökbálint
Berecz Kriszta Győr
Nádasi Dóra Níregyháza
Kovács Anikó Zalaegerszeg
Novits Erzsébet Mosonmagyaróvár
Zsibók Szilvia Tiszaújváros
Bognár Cintia Tatabánya
Rostás Anett Békéscsaba
Hegedűs Barbara Szolnok
Nagyné Újhelyi Judit Békéscsaba
Ditrói Brigitta Biatorbágy
Telek-Metzler Anita Oroszlány
Németh Orsolya Eger
Mircse Anna Bella Budaörsi szalonunk
Fülöp Ilona Debrecen
Koleszár Andrea Kazincbarcika
Rácz Patrícia Vasvár
Gampel Szilvia Vasvár
Bereczki Éva Budapest XVII. kerület
Filep Cintia Vecsés
Ronyecz Réka Budapest XIII. kerület
Sándor Ilona Bécs
Csanádyné Soós Brigitta Siófok
Varsádi Vanda Rácalmás
Patik Anasztázia Zsombó
Szalai Rita Gabriella Szombathely
Horváthné Korcsmáros Anita Zalaszentgrót
Gál Bori Budai szalonunk
Csörge Szilvia Pápa
Tarjáni Enikő Szekszárd
Pach Rita Budapest