5 érv, hogy Te is kitiltsd a mikroműanyagot az életedből - Oxygeni Hair & Skin
mikroműanyag

5 ÉRV, HOGY TE IS KITILTSD A MŰANYAGOT AZ ÉLETEDBŐL

A műanyagból készült tárgyak hétköznapjaink szerves részét képezik anélkül, hogy különösebben észrevennénk. Reggeli szendvicsünk hozzávalóit mind műanyag csomagolás borítja, napközben palackos vizet iszunk, este pedig műanyag fogkefével mosunk fogat, csak hogy pár példát említsünk. Úgy tűnhet, hogy a műanyag bármilyen formája megkönnyíti és látszólag jobbá teszi életünket. Azonban a műanyagtól való függőségünk hosszú távon egyáltalán nem fenntartható. Ennek bizonyítására a továbbiakban összeszedtük a műanyagok és a belőlük keletkező apró méretű mikroműanyagok káros hatásait környezetünkre, valamint saját egészségünkre.

1. JELENTŐS HATÁSSAL VAN A GLOBÁLIS FELMELEGEDÉSRE

A világban mindenhonnan azt halljuk, hogy energiát kell megtakarítanunk, hiszen azzal jót teszünk környezetünknek és egészségünknek egyaránt. Viszont azt kevesen vesszük észre, hogy minden egyes alkalommal, amikor az élelmiszerboltban elfogadjuk az eldobható műanyag zacskót, aktívan részt veszünk az energiapazarlásban és a nem megújuló erőforrások kimerítésében. A műanyagok többsége ugyanis polietilénből készül, amely – azon kívül, hogy a legszélesebb körben használt műanyag a világon – kőolaj finomítás és földgáz feldolgozás útján hozható létre. A kőolaj és a földgáz nem megújuló fosszilis erőforrások, és kitermelésük révén üvegházhatású gázokat bocsátanak ki, amelyek jelentősen hozzájárulnak a globális klímaváltozáshoz.

mikroműanyag

2. ÁRTALMAS A VADON ÉLŐ ÁLLATOKRA ÉS A TENGERI ÉLŐVILÁGRA EGYARÁNT

A műanyag zacskókat és szemetet a szárazföldi állatok, a madarak és a tengeri élővilág gyakran összetévesztik a táplálékkal. Az elfogyasztott műanyagot nem tudja feldolgozni az állatok emésztőrendszere és olyan egészségügyi problémákhoz vezethet, mint például a mikroműanyagok okozta fertőzések, fájdalmas bélelzáródás, éhezés vagy nagyobb méretű műanyagok esetén a fulladásos halál. Ennek a legszívszorítóbb része, hogy az érintett állatok nincsenek tisztában azzal, hogy olyan dolgokat esznek meg, amitől nem csak hogy rosszul lesznek, de idővel meg is öli őket. Ijesztő belegondolni, hogy a műanyag nem csak a kisebb állatfajokra van hatással, de még a nagyobbakat is érinti. Mint tudjuk, minden faj fontos szerepet játszik az ökoszisztéma egyensúlyának fenntartásában, de sajnos a túlzott műanyag használattal ez az egyensúly egyre inkább felborul.

mikroműanyag

Az élővilág szenvedését a műanyag szennyezés mellett a kozmetikai ipar által végzett állatkísérletek is súlyosbítják. Pedig még az olyan súlyos fejbőrproblémák kezelésére is, mint a kopaszodás létezik hatékony, ráadásul vegán megoldás. Az Oxygeni Hair csomagjával – legyen szó akár hormonális, akár genetikai hajhullásról – nem csak véget vethetsz a kopaszodásnak, de még a hajnövekedést is beindíthatod. Próbáld ki és rendeld meg most webshopunkban!

3. A MIKROMŰANYAGOK SOSEM BOMLANAK LE

Az egyszer használatos műanyag tárgyak lebomlása rendkívül hosszú időt vesz igénybe, típustól függően akár 20-1000 évig is eltarthat, de általában sajnos sose bomlanak le teljes egészükben. A legtöbb esetben a környezetbe kerülve a műanyag apró mikroszkopikus darabokra bomlik, amely a talajban rakódik le, vagy vizeinket szennyezi. Ezek a mikroműanyagok olyan kicsik, hogy szabad szemmel láthatatatlanok, mégis mindenhol körülvesznek. Hozzáférnek vizeinkhez, mely a természet és az élővilág alapvető tápanyaga, eljutnak a talajba, melyben ételeinket termesztjük, és még a levegőben is jelen vannak. Ezek a műanyag összetevők a természet körforgásába kerülve megváltoztatják a levegő, a víz és a talaj minőségét, mely végső soron hatással lesz a növények, állatok, továbbá az emberek fejlődésére is.

Blog Kep3

4. A MŰANYAG NEGATÍV ÉLETTANI HATÁSOKAT VÁLT KI AZ EMBERI SZERVEZETBŐL

A legfrissebb statisztikák szerint az óceáni halak legalább 30%-ának gyomrában műanyag maradványok találhatók, viszont 90%-ukban már műanyag toxinok is megtalálhatók, tehát amikor halat eszünk, ezek a mikroműanyagok bejutnak a szervezetünkbe is. Napjainkban jelen vannak a tengerekben, csapvizeinkben és még palackozott üdítőkben is kimutatták. A legnagyobb aggodalomra az adhat okot, hogy a tudósok nem tudják pontosan, hogyan fog reagálni anyagcserénk és immunitásunk a műanyag részecskék megnövekedett koncentrációjára, ha a testünkbe kerülnek. Gyanítják, hogy a májat még nagyobb kihívás elé állítják azáltal, hogy több kórokozót viszünk be szervezetünkbe. Emellett az emésztőrendszerünkbe jutó mikroműanyagok befolyásolhatják néhány fontos nyomelem, mint például a vas felszívódását, amelyre a megfelelő egészség fenntartásához feltétlenül szükségünk van.

mikroműanyag

5. RENGETEG ELÉRHETŐ ALTERNATÍVA VAN

Azáltal, hogy a műanyagok tárolásának és lebomlásának nehézségei, valamint a mikroműanyagok negatív hatásai egyre közismertebbé váltak, rengeteg alternatív megoldás született az elmúlt években. A gyártók által eszközölt újrahasznosítás egyre nagyobb teret nyer, amiben az a legjobb, hogy hétköznapjainkban mi is tudjuk követni ezt a filozófiát. Már azzal is rengeteget tudunk tenni környezetünkért, ha olyan apró változtatásokat eszközölünk, mint a bevásárlótáskánk lecserélése. Az újrafelhasználható bevásárlótáskák nagyon tartósak, hatékonyabban használják fel a föld erőforrásait, miközben csökkentik a pazarlást.

Minél nagyobb mértékben hagyjuk el életünkből az egyszer használatos műanyagokat, annál többet teszünk környezetünkért és egészségünkért. Az Oxygeni Hair a műanyagmentesség és a környezetvédelem elkötelezett híve, így a termékek csomagolása is biológiailag lebomló műanyagból készül. A 100%-ban kemikáliamentes, vegán kozmetikumok kialakításánál nagy szerep jutott a mennyiségnek is, hiszen az 1 literes kiszerelés vásárlása esetén még inkább csökkenthetővé válik a felhalmozott hulladék mennyisége. Ha úgy érzed Te is szeretnél tenni környezetünkért, akkor válaszd az Oxygeni Hair termékeit és nézz szét webshopunkban!

Szerző: Bogos Boglárka

HÍRESSÉGEK AKIK AZ OXIGÉNTERÁPIÁT ÉS TERMÉKEINKET VÁLASZTOTTÁK

Tudd meg, hogy milyen tényezők befolyásolják betegségeink kialakulását!

Haj és bőrgyógyászati problémáink kialakulása e-bookunkban olvashattok róla, hogy milyen tényezők is azok – legyen ez akár környezeti, életmódbeli vagy pszichés – amik bizonyos haj és bőrgyógyászati problémák kialakulásához vezethetnek. Könyvükben választ kaphattok arra is, hogy hogyan tudjátok ezeket a káros tényezőket elkerülni vagy mit tehettek annak érdekében, hogy enyhítsétek ártalmas hatásaikat.

Csatlakozz Facebook csoportunkba, ahol rendszeresen osztunk meg tippeket és tanácsokat hajhullással és hajápolással kapcsolatban, és Te is felteheted kérdéseidet és megoszthatod tapasztalataidat!

Hajgyógyászati vagy kozmetikai oxigénterápia? Partner vagy head spa csatlakozás? Esetleg ételintolerancia vizsgálat, hajadomány érdekel? A webshoppal kapcsolatban lenne kérdésed?